Az Irán által támogatott síita húszik 2014-ben buktatták meg Jemen Szaúd-Arábiával szövetséges kormányát, és immár tíz éve ellenőrzik az ország északi részét. A szunnita Rijád nem akart síita kormányzatot a szomszédjába, ezért háborút indított – ez a háború azonban függőben maradt, és rengeteg kiadással, veszteséggel járt a szaúdiak számára.
A húszik így nyeregben maradtak, erős bázisa lettek a regionális iráni érdekszövetségnek. A gázai háború kirobbanásának napján, október 7-én drón- és rakétatámadásokat indítottak a szintén iráni kapcsolatokkal bíró Hamasszal való szolidaritás jegyében a dél-izraeli üdülőhely, Eilat ellen, az izraeli rakétavédelmi rendszer azonban semlegesíteni tudta őket.
Ezt követően stratégiát váltottak a húszik: október 19-étől a Vörös-tengeren áthaladó izraeli kötődésű kereskedelmi hajókat kezdték el támadni a Jemen partjaihoz közel fekvő Báb el-Mandeb szorosnál. A drónok és a rakéták azonban nemcsak izraeli, hanem nyugati kereskedelmi hajókat is fenyegettek.
Bizonytalanságot kelteni egy országnak állhat az érdekében, ez pedig Irán”
Az amerikai védelmi miniszter utasítására ekkor már a Földközi-tenger keleti vizein tartózkodott egy repülőgép-anyahajó, egy cirkáló és négy romboló hadihajó, egyikük aznap lelőtt egy tucat Izrael felé repülő húszi drónt.
Az eszkaláció krónikája
November 8-án a lázadó haderő lelőtt egy pilóta nélküli amerikai felderítőgépet a Vörös-tenger partjainál. 19-én a húszik elfoglalták a Galaxy Leader nevű szállítóhajót, az amerikaiak a következő napokban leszedték több drónjukat. Decemberben a húszik hajóval, rakétával, drónnal támadtak meg konténerszállító hajókat a Vörös-tenger nemzetközi vizein, amerikai cirkálók pedig őket támadták.
Ezt követően az iráni haditengerészet egy rombolót küldött a Vörös-tengerre, az ország védelmi minisztere pedig figyelmeztetett: ha az Egyesült Államok tengeri koalíciót hoz létre, annak súlyos következményei lesznek. A fenyegetés ellenére december 19-én az amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy tíz ország részvételével védelmi szövetség jött létre, amelynek hadihajói fogják biztosítani a szállítóhajók áthaladását a Vörös-tengeren. Ez a koalíció napokon belül húsz nemzet szövetségévé szélesedett, bár az államok fele anonimitást kért.